Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,80 pontos, 2,04 százalékos emelkedéssel, 18 007 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 17,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese szerint a magyar piac hétfőn ráhangolódott a jó nemzetközi hangulatra. Hozzátette azt is: az elmúlt időszakhoz képest extra volt a hazai forgalom.
A piacot az OTP húzta. A magyar bankrendszernek jót tesz a forint erősödése az euróval, illetve a svájci frankkal szemben. A bankpapírok egyébként a nemzetközi piacokon is erősödtek - közölte Német Sándor.
A Mol 300 forinttal, 1,76 százalékkal 17 300 forintra erősödött, 982,5 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 170 forinttal, 4,74 százalékkal 3 755 forintra nőtt, forgalmuk 15,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,72 százalékkal 411 forintra csökkent, forgalma 866,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 300 forinttal, 0,76 százalékkal 39.700 forintra emelkedett, a részvények forgalma 585,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 84,4 millió forintos forgalom mellett 245 forinttal, 1,51 százalékkal 16 450 forintra növelte értékét.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1 031,84 ponton zárt hétfőn, ez 10,22 pontos, 1,00 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
Önként, a „hasznosság érzése”, az „anyagi biztonság” és az „egészségesebb élet” reményében dolgoznak a munkát vállaló nyugdíjasok a szaktárca szerint.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.