Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy még nyáron kezdjen tárgyalásokat az érintett szakmai szervezetekkel az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről, és bővítsék ki azoknak a termékeknek a körét, amelyek az 5 százalékos áfa-kulcsba tartoznak - mondta Mesterházy Attila, a párt elnöke. Az MSZP szerint a romániai áfacsökkentés miatt sokan a szomszédos országból fogják visszaimportálni Magyarországra az árujukat feketén.
A párt támogatja a szakmai szervezetek - közöttük a Magyar Sertéstartók Szövetségének - kezdeményezését, amely az 5 százalékos, kedvezményes áfa-kulcs alá sorolt alapvető élelmiszerek körét bővítené - mondta a párt elnöke.
Az intézkedést a pártvezető szerint a gazdasági, és munkahelyvédelmi szempontok mellett az indokolja, hogy az agrárágazatban tevékenykedőknek jelentős versenyhátrányt okoz a termékeik árába beépülő áfa, amely Magyarországon magasabb, mint a többi uniós tagországban. Példaként említette, hogy Romániában már parlamenti döntés született az élelmiszerek áfájának szeptemberi csökkentéséről, ahol az adó mértéke 25-ről 9 százalékra módosul.
Mesterházy Attila megdöbbentőnek nevezte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek azt a nyilatkozatát, hogy nem hallott az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentésére vonatkozó kezdeményezésről.
"Másfél éve folyamatosan létezik ez a törekvés, látható módon a miniszternek lövése sincsen arról, hogy mi történik akár az agrárágazatban, akár a gazdaság más területein" - mondta Mesterházy. Hozzátette, a Fidesz másfél éve többször elutasította az MSZP áfa csökkentésére vonatkozó javaslatát, de most a szakmai szervezetek nyomására "talán elindul" az egyeztetési folyamat.
Kitért arra, hogy az ellenzéki párt nyáron is folytatott szakmai konzultációinak eredményeképpen őszre elkészül az MSZP alternatív gazdaságpolitikai programja.
A sajtótájékoztatón Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke arról beszélt, hogy ősszel az élelmiszerárak drasztikus emelkedése várható a rendkívüli időjárás miatt. Ezt az egyes érdekképviseleti szervezetek már egy hónapja folyamatosan jelzik a kormánynak - mondta.
A képviselő szerint ha az állattartók nem kapnak a kormánytól azonnali segítséget, akkor a lakosság nem fog magyar élelmiszerhez jutni. Hozzátette, hogy a problémát 1-2 napon belül rendezni kell, akár kedvezményes hitelek nyújtásával.
Szerinte a romániai áfacsökkentés a feketegazdaság élénkülését hozza, mert emiatt mindenki a szomszédos országból fogja visszaimportálni feketén Magyarországra az áruját. Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése segítséget jelent a szegényebb rétegeknek és visszaszorítja a feketegazdaságot - összegzett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.