Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A nyugat-európai értéktőzsdék visszafordultak kedden az utóbbi kétnapi emelkedőről. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,70 százalékos napi csökkenéssel 1088,28 ponton zárt.
Elemzők szerint a piacok az elmúlt hónapban jelentős áremelkedéssel beárazták az Európai Központi Banktól remélt intézkedéseket a veszélyben lévő országok állampapírhozamainak leszorítására, illetve az amerikai Fedtől várt új mennyiségi enyhítést - úgyhogy innen csak lefelé vezet út, ha a remények mégsem teljesülnének szeptemberben. Ezért időszerű a megtorpanás az elért szinteken, sőt, némi profitkivétel is, egyensúlyozandó a bizakodás és a napi valóság között – mondják elemzők.
Napközben a japán kormány rontotta gazdasági előrejelzését az euróövezeti, az amerikai és a kínai nehézségekre hivatkozva, a spanyol statisztikai hivatal részben lefelé módosította a második negyedévi GDP-csökkenés adatait, egy amerikai felmérés pedig a fogyasztói bizalom fogyását jelezte.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,89 pontos, 0,02 százalékos romlással 5775,71 ponton zárt.
A frankfurti DAX-30 44,77 pontos, 0,64 százalékos mínusszal 7002,68 ponton végzett.
Párizsban a CAC-40 31,28 ponttal, 0,90 százalékkal 3431,55 pontra süllyedt.
A milánói FTSE MIB-40 0,13 százalékot, a madridi IBEX-35 0,88 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 2,27 százalékot vesztett.
Varsóban a WIG20 1,04 százalékkal 2253,26 pontra fogyatkozott, a Mol 3,96 százalékkal 240 zlotyra esett.
Hosszas gyengélkedés után az amerikai piacok halványan javultak: a nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,12 százalékkal, az S&P-500-as 0,16 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,13 százalékkal volt az előző záró fölött.
Estefelé az euró, félúton fölfelé 1,25-1,26 dollár között, 0,49 százalékkal többet ért a dollárhoz képest, mint hétfő este. Az amerikai valutát nyomja a várakozás, hogy a Fed elnöke esetleg már e hét végén felvillanthatja az enyhítés kilátását. Az euró svájci frankban kevéssel 1,20 frank fölött maradt, 0,01 százalékos napi gyengüléssel.
Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 112,12 dollárba került, 14 centes napi árveszteséggel. A kőolaj árát napközben emelte a hurrikánveszély az olajtermelő Mexikói-öbölben, de estére visszaestek az árak az amerikai fogyasztói bizalom csökkenése miatt. A gázolaj ára tonnánként 5 dollárral 978 dollárra apadt az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1670,60 dollárba került a péntek esti 1.669,10 dollár helyett azonnali szállításra Londonban, miután hétfőn a piac zárva volt országos munkaszüneti nap miatt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.