Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Árnyalatnyit gyengült a forint szerda reggelre az előző esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi piacon.
Az eurót 7 óra körül 281,43 forinton, a svájci frankot 234,33 forinton, a japán jent pedig 2,8521 forinton jegyezték, fillérekkel erősebben a kedd esti árfolyamoknál. A dollár 224,11 forinton forgott az előző esti 223,67 forint után.
A piacokon nem várnak lényeges elmozdulást a forint árfolyamában. A jegyzést elsősorban nemzetközi fejlemények mozgathatják, de Ben Bernanke pénteki beszédéig a nemzetközi piacok is kivárnak. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökétől azt várják, hogy gazdaságösztönző monetáris intézkedéseket jelent be, vagy legalább utal a lehetőségükre.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.