Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben, amit elsősorban az euró dollárral szembeni térnyerése motivált. Az eurót délután fél négy után 283,96 forinton jegyezték a délelőtti 284,70 forint és a csütörtök délutáni 285,28 forinttal szemben.
Napközben ennél erősebb szinten, 283-nál is járt a forint az euróval szemben, annak hatására, hogy az euró is erősödött a dollárral szemben. Kereskedők szerint az euró/dollár jegyzést elsősorban a Fed elnökének délutáni beszéde előtti pozíciórendezések mozgatták.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Ben Bernanke közép-európai idő szerint késő este szólal fel a világ vezető jegybankjainak a Wyoming állambeli Jackson Hole-ban tartandó szokásos éves értekezletén. A piac változatlanul vár valamit Ben Bernanke pénteki beszédétől, de a vérmes remények már elszálltak, mára az a vélemény kerekedett felül, hogy Bernanke nem fog nagy horderejű bejelentéssel előállni, sőt talán utalást sem tesz monetáris ösztönző intézkedések gyors megtételére.
A dollár jegyzése péntek délután 225,21 forint volt a délelőtti 227,60 forint és a csütörtök délutáni 227,78 forint után.
A svájci frank árfolyama 236,47 forintra csökkent a délelőtti 237,00 forintról, előző nap délután 237,57 forint volt az árfolyam.
A japán jen 2,8722 forintot ért, délelőtt 2,9000 forinton, előző nap 2,9015 forinton jegyezték.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.