50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Bajnai Gordon szerint a magyar kormány megosztó, és nincsenek kormányokon átívelő, közös céljaink.
Bajnai Gordon szerint az országnak ma a nemzetet megosztó, haladásellenes, a szolidaritást elvető és Európától elforduló kormánya van. A volt miniszterelnök úgy véli, azoknak, akik az ország gyarapodásában érdekeltek, az elmúlt két és az azt megelőző nyolc év hibáiból is tanulva olyan célrendszert kell megalkotniuk, amely a következő negyedszázadban a kormányzati politika alapja lehet.
A volt kormányfő a Pénzügykutató Zrt. és a XIII. kerületi önkormányzat konferenciáján azt mondta: "a gazdasági csodához", egy ország gyors felzárkózásához kormányokon átívelő, közös társadalmi célok szükségesek. Véleménye szerint a rendszerváltáskor Magyarországnak voltak ilyen céljai: a demokrácia, a piacgazdaság, a szolidaritás és az európai integráció, de ezek mára megkérdőjeleződtek.
A konszenzus felbomlásához hozzájárult, hogy az ország több cikluson keresztül fenntarthatatlan politikát folytatott, ám a közös célok felmondásában a Fidesz volt a leghatékonyabb – jelentette ki Bajnai Gordon, aki szerint a mostani kormánypárt kétségbe vonta az ellenoldalhoz tartozók nemzeti elkötelezettségét, modernizációellenes tábort szervezett, kormányra jutva felmondta a társadalmi szolidaritást, végül megkérdőjelezte Magyarország húsz éve folytatott szövetségi politikáját.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
Egy Givenchy ruha volt a sztár.