Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Orbán Viktor tegnapi videoüzenete csak egy újabb fordulat a több mint tíz hónapja tartó Magyarország–IMF-sagában. Elemzők szerint egyáltalán nem lehet tudni, hogy a kikerült lista valódi-e – írja a Financial Times feltörekvő piacokkal foglalkozó blogja.
Mivel a kikerült listát sem az Európai Bizottság, sem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem erősítette meg, így nem tudjuk, hogy valójában mit is szeretnének a hitelezők – írja a Financial Times feltörekvő piacokkal foglalkozó blogján az Eurasia Group egyik elemzője. Mujtaba Rahman szerint a kormány politikai játszmákat űz a két szervezettel, felnagyítják, hogy mi lehet az EU-IMF listáján. Ha létrejön a megállapodás, akkor a kormány azt mondhatja, hogy mennyi engedményt sikerült elérniük, ha mégsem, akkor Orbán majd kijelentheti, hogy ő csak a magyar emberek érdekeit védte, mondta az Eurasia Group elemzője. Ez csúnya politika, de jó kormányzati stratégia.
A beyondbrics blogon megjelent másik elemzői vélemény szerint várható volt, hogy nem lesz könnyű a megállapodás elérése. Neil Shering, a londoni Capital Economics elemzője szerint a piaci nyomás ugyanakkor visszakényszeríti majd Magyarországot a tárgyalóasztalhoz. Emellett ugyanakkor Orbán kijelentése arra is rávilágít, hogy az utóbbi időben viszonylag jól teljesítő magyar tőzsdei eszközök és a forint jó teljesítménye csak vékony fundamentumokra épültek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.