Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az InfoRádióban sikeresnek értékelte a dinnyekereskedés közelmúltbeli szabályozását és cáfolta a kartellgyanút.
A vidékfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: még nem tudni, hogy pontosan mekkora kár érte a gazdákat a tartós aszály miatt, zajlik a felmérés. Hozzátette: az év végére lehet látni, mekkora kárt szenvedett el a mezőgazdaság.
A kárenyhítésnek több módja lehet: előrehozzák az agrártámogatások kifizetését október közepére, ez mintegy 157 milliárd forint kifizetését jelenti. Továbbá más, döntően állatjóléti támogatásokat is előrehoznak, ez 28 milliárdot tesz ki - fejtette ki Fazekas Sándor, aki szerint lehetőség lesz az unió szolidaritási alapjából is további források lehívására.
Önbevallást kell majd készítenie mindenkinek arról, hogy mennyi földje van - közölte a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor azt mondta: ezzel véget ér a zsebszerződések időszaka, mert látható lesz, kik a valódi tulajdonosok. Az erről szóló törvényt még idén benyújtják - tette hozzá.
Fazekas Sándor sikeresnek értékelte a dinnyekereskedés közelmúltbeli szabályozását. A miniszter cáfolta a kartellgyanút, és kiemelte: a piacon rend van, ráadásul a nagybani piacok környékén már nem lehet számlatömböt kapni, a többség a legalitás útjára lépett. Fazekas Sándor szerint ezzel a dinnyeneppereket sikerül kiszorítani a piacról.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.