Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bajnai Gordon szerint a jelenlegi vezetők intézkedéseikkel az ország jövőjét élik fel. A volt szocialista miniszterelnök erről Debrecenben a Napló TOP 100 Klub vendégeként beszélt, az elhangzottakról a Hajdú-bihari Napló szerdai száma közölt összeállítást.
Az Orbán-kormány nem a mi stabilizáló, józan gazdaságpolitikánkat folytatta, hanem fejest ugrott a mélybe. Két ellentétes választói csoportnak akart egyszerre megfelelni: az aktív, adófizető polgárokénak és a segélyből élőkének – idézi a lap Bajnai Gordont.
A volt kormányfő szerint – számolt be az újság – a mostani kabinet egyszerre próbált adócsökkentést végrehajtani és a megszorításokat elkerülni, ennek eredményeként pedig 500 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésben.
"Ráadásul a kiadási oldal is elszállt, s erre válasz az unortodox gazdaságpolitika, melynek lényege az időnyerés, félévente elhalogatni a szükséges lépések megtételét" – idézi a Hajdú-bihari Napló Bajnai Gordont, aki az IMF-hitelről úgy véli, az nem megoldás, hanem haladék, és nem elsősorban az ország gazdasági stabilitása miatt van rá azonnal szükség, hanem a vállalkozók és a magánszemélyek hitelkamatainak csökkenése érdekében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.