Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentős kereslet mellett 5,2 milliárd dollárért kelt el a legnagyobb orosz pénzintézet, a Sberbank 7,58 százaléknyi hányada. A Sberbank a Magyarországi Volksbank tulajdonosa, miután februárban az orosz bank 100 százalékos tulajdonába került a Volksbank kelet- és közép-európai leányvállalatait tömörítő Volksbank International.
A londoni és a moszkvai tőzsdén eladott összesen 1,71 milliárd Sberbank-részvény ára 93 rubel (653 forint) volt. Ez meghaladja a 91 rubeles minimális kibocsátási ára, de elmaradt a Sberbank 94,9 rubeles keddi záró árától.
Szerdán röviddel 12 óra előtt a moszkvai értéktőzsdén 1,5 százalék körüli eséssel 93,31 rubelen jegyezték a bank részvényét.
A kibocsátáshoz közel álló egyik forrás szerint a világ minden tájáról jegyeztek Sberbank-részvényt, köztük amerikai fedezeti alapok is, de vásárolt Soros György amerikai milliárdos is, aki egyszer már megégette a kezét egy oroszországi ügylettel.
Soros György még 1997-ben megvásárolta a Szvjazinveszt távközlési cég negyedét, de 2004-ben az általa fizetett ár harmadáért, 625 millió dollárért tudta csak eladni a Blavatnik-Vekszelberg-féle társaságnak. Soros akkor úgy nyilatkozott, hogy "ez volt életem legrosszabb befektetése".
A Sberbank 7,58 százalékát az orosz jegybank adta el, megtartva 50 százalék plusz egy szavazati jogát.
A jegybank már tavaly szeptemberben tőzsdére akarta vinni a Sberbank 7,6 százalékos részvényhányadát. Ez azonban meghiúsult az euróövezeti adósságválság okozta piaci bizonytalanság miatt.
A Sberbank piaci tőkeértéke alapján Európa harmadik legnagyobb hitelintézete 70 milliárd dollárral a HSBC (170 milliárd dollár) és a Santander (80 milliárd dollár) után.
A bank tavalyi adózott eredménye 74 százalékkal nőtt, 315,9 milliárd rubel (mintegy 2,4 ezer milliárd forint) lett az egy évvel korábbi 181,6 milliárd rubel és a 2009. évi 24,4 milliárd rubel után.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.