Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Megerősítette Ausztria lehetséges legjobb, "Aaa" kormánykötvény-besorolását szombaton a Moody's Investors Service.
A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja fenntartotta ugyanakkor az osztrák szuverén kötvényosztályzat negatív kilátását, egyebek mellett Görögország esetleges euróövezeti távozásának potenciális költségsokkját és az osztrák bankrendszer jelentős közép- és kelet-európai kitettségét említve a besorolást veszélyeztető kockázatok között.
A Moody's az európai és amerikai piaci zárások után, szombat hajnalban Londonban jelentette be az osztrák "Aaa" megerősítését, közölve, hogy ezzel lezárta az osztrák adósosztályzat nyáron kezdett felülvizsgálatát.
Az osztályzati megerősítéshez fűzött londoni elemzésében a Moody's közölte: a leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátás fenntartását részben ugyanazok a tényezők indokolják, amelyek alapján a cég júliusban negatívra rontotta három másik "Aaa" besorolású eurógazdaság, Németország, Hollandia és Luxemburg osztályzatainak kilátását.
A hitelminősítő szerint ugyanis az euróövezet jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok - tekintettel Görögország távozásának érdemi kockázatára - a külső sokkhatások olyan mértékű kockázatának teszik ki az Ausztriához hasonló központi valutauniós gazdaságokat, hogy az már nem lenne összeegyeztethető "Aaa" osztályzataik stabil kilátásának fenntartásával.
Az euróövezet egyben maradásának esélyeivel kapcsolatban jegybanki és független londoni elemzők is borúlátó véleményeket fogalmaztak meg.
Sir Mervyn King, a Bank of England - a brit központi bank - kormányzója éppen előző nap, az egyik brit kereskedelmi televíziónak nyilatkozva kijelentette: bár az euróövezeti illetékesek az utóbbi években nagyon keményen dolgoznak azon, hogy a valutaunióból ne indulhasson ki a Lehman Brothers amerikai nagybank összeomlása utánihoz hasonló globális gazdasági katasztrófa, és ezért próbálják állhatatosan az összes jelenlegi eurótagállamot a valutaunióban tartani, semmi garancia nincs azonban arra, hogy ez sikerülni is fog.
Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági tanácsadócég, a Capital Economics londoni közgazdászai minapi elemzésükben pedig úgy vélekedtek, hogy a két legnagyobb déli eurógazdaságnak, Spanyolországnak és Olaszországnak - ha helyre akarják állítani versenyképességüket és fenntartható szerkezetű növekedést kívánnak elérni az euróövezet tagjaként - továbbra is évekig tartó belső leértékelődési folyamaton kell keresztülmenniük, amelynek része a fájdalmas bérdefláció. A ház szerint emiatt változatlanul jelentős annak az esélye, hogy hosszabb távon ez a két ország otthagyja az eurót.
Az osztrák "Aaa" megerősítéshez fűzött szombati londoni elemzésében a Moody's a negatív kilátás fő indokai közé sorolta azzal kapcsolatos aggályait is, hogy az osztrák bankoknak jelentősek a kitettségeik a közép-, kelet- és délkelet-európai gazdaságokban, és erősen bizonytalan, hogy e bankok eszközminősége milyen irányban változik.
A három legnagyobb osztrák bank kilátásai a közép-, kelet- és délkelet-európai térség fejleményeitől függnek, ez a régió ugyanakkor ki van téve az euróövezetből eredő potenciális gazdasági sokkhatásoknak - áll a Moody's elemzésében.
A hitelminősítő közölte: az osztrák kormánykötvény-osztályzat egy fokozattal "Aa1"-re romolhat, ha az osztrák bankszektor az eddigieken felül további érdemi kormányzati segítségre szorulna.
Az osztrák besorolásra az is nyomást gyakorolna, ha növekedne annak a valószínűsége, hogy az euróövezeti válságból eredő, feltehető jövőbeni költségterhek valós kötelezettségekké válnak, és ha az európai makrogazdasági kondíciók további romlása miatt érdemi mértékű "elcsúszás" következnék be Ausztria költségvetési és adóssághelyzetében.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.