Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,87 pontos csökkenéssel, 18.701,94 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,45 százalékkal gyengült.
Elemzők szerint folytatódhat a hétfői pozitív hangulat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a keddi kereskedés során annak ellenére, hogy nyitáskor még vegyes kép mutatkozhat.
Rózsa Balázs, az OTP tőzsdei műveletek osztályvezetője elmondta, hogy vegyes kép mutatkozik a keddi kereskedés előtt, de az előző napi pozitív hangulat vélhetően kedden is folytatódik. A határidős ügyletek ugyanakkor mínuszban tartózkodnak, és a devizák állása alapján is nehéz eldönteni, hogy merre indul a kereskedés kedd reggel a BÉT-en. A viszonylag ingadozó nyitás után alakul ki majd az irány - mondta.
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint a befektetők alapvetően optimisták, további emelkedésre számítanak kedden. Az optimizmus a nyitásban is megmutatkozhat, szerinte inkább mérsékelt emelkedés lehet. Emlékeztetett arra, hogy hétfőn az európai piacok jól teljesítettek, és bár az amerikai piac a nap második felében nem volt túl pozitív, összességében kedvező a hangulat a világban, ami hajthatja a hazai piacot is - tette hozzá.
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,16 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 18.785,81 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 275 forinttal, 1,50 százalékkal 18.645 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 43 forinttal, 1,10 százalékkal 3.938 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,47 százalékkal 427 forintra emelkedett, forgalma 385,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 260 forinttal, 0,67 százalékkal 39.060 forintra nőtt, a részvények forgalma 269,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 110,0 millió forintos forgalom mellett 280 forinttal, 1,59 százalékkal 17.880 forintra erősödött.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.