Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint 2016-17 már reális időpont arra, hogy közlekedni lehessen a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-hídon, amelynek megépítéséről kedden írt alá közös nyilatkozatot Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő Pilisszentkereszten.
A hidat egyenlő arányban közösen finanszírozza a két ország, a hídhoz vezető utakat és a saját ország területén szükséges infrastrukturális fejlesztéseket pedig ki-ki maga állja - mondta Szijjártó Péter az M1 Ma reggel című műsorában. Mindemellett az Ipoly-hidak programját is folytatják - tette hozzá.
A keddi pilisszentkereszti találkozón a közúti közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről is megállapodott Orbán Viktor és Robert Fico. Ezzel kapcsolatban az államtitkár közölte: a magyar fél úgy látja, 2014-ig 16 új határátkelőhely létesülhet Magyarország és Szlovákia között, három átkelő pedig megújulhat. Így sok kistérség élete válik majd könnyebbé - jegyezte meg.
Szijjártó Péter szerint az új típusú magyar-szlovák politikai kapcsolatok nem olyanok, mint például a szocialista kormányok idején, hogy "a Duna két oldaláról ordibáltak át egymásnak", hanem teljesen normális, ésszerű a párbeszéd a két miniszterelnök között.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”