Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az OTP Bank jövőre már nem támogatja a magánnyugdíjpénztárát, így vagy jókora összeget sikerül az itt lévőktől beszedni, vagy végelszámolásra tesz javaslatot az igazgatóság. Az erről szóló levelet a napokban kapják kézhez a kasszatagok – írja az azenpenzem.hu.
A napokban kapják kézhez az OTP Magánnyugdíjpénztár levelét a tagok, melyből kiderül, hogy a bank jövőre már valószínűleg nem támogatja a kasszát – írja az azenpenzem.hu. Mint a már postára adott levélben leírják: a bank elemezte és értékelte a kialakult helyzetet, számszerűsítette a pénztár jövőbeni működtetéséhez szükséges támogatás nagyságrendjét. Ennek alapján: „az valószínűsíthető, hogy 2012. évet követően támogatásra a pénztár nem számíthat”. Ilyen körülmények között felelősségteljes döntésnek azt tartják, ha az igazgatótanács az év vége előtt javasolja a küldöttközgyűlésnek a végelszámolást.
Az OTP Magánnyugdíjpénztár a második legnagyobb az állva maradt kasszák közül, az első az ING. A kassza már eddig is a többi pénztárhoz képest magas, 5 ezer forintos havi tagdíjfizetést írt elő, és ennek töredéke sem érkezett be. A pénztár tájékoztatása szerint a 13,5 ezer fős tagságból nem egészen ezerkétszázan teljesítettek befizetést, adományt pedig mindössze 11-en adtak. Az azenpenzem.hu úgy tudja, másutt is hasonló a helyzet, hiszen a kasszáknak nincs igazán lehetőségük az elvárt összegek behajtására. Éppen ezért gyanítható, hogy az év végével mások is távozhatnak.
A pénzügyi portál számításai szerint a működési kiadások fedezetére az OTP teljes tagságának legalább ezer forintot kellene egy évre előre egy összegben befizetnie, legkésőbb 2012. október végéig. A következő évben a befizetést minden hónapban teljesíteni kellene. Az azenpenzem.hu értesülése szerint korábban havi 800 forintban gondolkodtak a kasszánál „számlavezetési” költségként. Azonban ilyen feltételek mellett a magánpénztár drágábbá válna az önkéntesnél is, így a tagokat semmi sem ösztönözné, hogy itt folytassák takarékoskodásukat.
Mint ismert, 2011 elején az addig 3 millió körüli taglétszámból nagyságrendileg 100 ezer kasszatag maradt, miután a parlament 2010 végén olyan törvényt hozott, hogy aki nem nyilatkozott maradási szándékáról, megtakarításával együtt automatikusan átkerült az állami nyugdíjrendszerbe. A jelentős elvándorlásra rásegített, hogy az akkor érvényes szabályok szerint az, aki kasszatag maradt, a továbbiakban nem szerzett jogot állami nyugdíjra, noha az állami nyugdíjjárulékot továbbra is fizetni kellett utána (ezt a szabályt 2011 végén eltörölte a parlament).
Tavaly év végén a parlament azzal ítélte végleg halálra a magánnyugdíjpénztárakat, hogy olyan törvénymódosítást fogadott el, mely szerint nyugdíjjárulékot többé nem lehet a kasszáknak fizetni, így azok csak saját tagdíjakból vagy adományokból tarthatják fenn magukat. Tavasszal érkezett a következő csapás a szektor számára, a kormányzat ugyanis újból lehetővé tette a kasszatagok visszalépését az állami pillérbe március 31-ig. Ennek hatására már csak kevesebb mint 75 ezer fő maradt a pénztáraknál.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.