Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Az E-Star közleményben utasította vissza a hódmezővásárhelyi önkormányzat keddi közleményét és a tárgyalások lezárultáig nem nyilatkozik a sajtónak.
Az E-Star Alternatív Nyrt. szerint a hódmezővásárhelyi önkormányzat keddi közleményében foglalt vádak nem felelnek meg a
valóságnak, a társaság a vád tárgyát képező bűncselekményeket nem követte el - közölte Soós Csaba, a cég vezérigazgatója, az igazgatóság elnöke.
A társaság a BÉT honlapjára felkerült közleményben hangsúlyozza, hogy az önkormányzatokkal és a kormányzattal folyamatban lévő tárgyalásokra tekintettel a tárgyalások lezárásig nem akar nyilatkozni.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense kedden azt közölte: nem született megállapodás a vitás kérdésekről a hódmezővásárhelyi önkormányzat és az E-Star Alternatív Nyrt. között, ezért a város valamennyi érintett intézményébe saját fűtési rendszert vásárol, és saját maga gondoskodik. A sajtóreferens hangsúlyozta, az önkormányzat az együttműködésre mindezidáig nyitott volt, a zsarolásnak azonban sem most, sem a jövőben nem enged.
A város szeretné az E-Star Alternatív Nyrt.-vel való mindennemű együttműködését, valamint a felek közötti jogvitát végérvényesen lezárni, aminek érdekében az elmúlt hetekben tárgyalásokat folytatott a céggel. Az egyeztetések során az önkormányzat több alternatívát is felajánlott a pénzügyi kérdések rendezésére, továbbá a cég által a város több intézményében felszerelt fűtőberendezések megvételére.
Az E-Star Alternatív Nyrt. az ajánlatokra nem adott választ, és a felszerelt fűtőeszközök segítségével, - miként korábban a cég számára átadott, mostanra viszont ismét az önkormányzat kezében lévő földgázvásárlási kvóta visszatartásával – zsarolni próbálja a várost, belekényszerítve az önkormányzatot egy előnytelen együttműködésbe – tudatta Göbl Vilmos.
Az önkormányzat szerint jól látható, hogy „az egyre komolyabb pénzügyi gondokkal küzdő cég mostanra már nem válogat a módszerek között, és csalással, zsarolással, valamint egyéb alvilági módszerekkel akarja kikényszeríteni a magyar adófizetők pénzét”.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat valamennyi érintett intézményébe saját fűtési rendszereket vásárol, amelyek segítségével 100 százalékban saját maga gondoskodik a fűtésről mind az idei, mind az elkövetkező fűtési időszakokban. Javasolják, hogy valamennyi „az E-Star Alternatív Nyrt. által átvert, megkárosított és zsarolással egy előnytelen együttműködés fogságában tartott önkormányzat” hasonlóképpen járjon el – közölte Göbl Vilmos.
Az E-Star leányvállalata, az RFV ESCO Kft. és a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2006-ban kötött megállapodást, mely szerint a cég fűtéskorszerűsítési projekt részeként biztosította 12 önkormányzati intézmény fűtőberendezéseinek fenntartását és hőszolgáltatást. Az együttműködés során a cég – a város álláspontja szerint - súlyos szerződésszegő és törvénysértő magatartást tanúsított, ezért az önkormányzat 2011. szeptember 2-i hatállyal rendkívüli felmondással megszüntette a szerződést. Ennek jogszerűségét a vállalkozás vitatta, és 2012. júniusában maga szüntette meg rendkívüli felmondással a várossal kötött megállapodást.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.