Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Piarista Rend Magyar Tartományának további eredményes működését segíti a kormány idei 1,2 milliárd forintos támogatása - közölte a szerzetesrend magyar tartománya szombaton az MTI-vel.
Mint írták, reményeik szerint további 1,2-1,2 milliárd forinttal támogatja őket a kormány 2013-ban és 2014-ben, ennek segítségével megszűnnek likviditási nehézségeik, és önrészt tudnak biztosítani a már folyamatban lévő, illetve előkészítés alatt álló iskolafejlesztési terveik és pályázataik megvalósításához.
A közleményben annak a reményüknek is hangot adtak, hogy a kormányzati támogatás segítségével iskoláik "a lehető legjobban tudják szolgálni diákjaik teljes emberré válását és ezen keresztül a magyar közoktatást", a rendtartomány csaknem 300 és a rend több mint 400 éves hagyományának megfelelően.
A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányhatározat szerint azonnali hatállyal 1,2 milliárd forintot csoportosít át a kabinet a Piarista Rend Magyar Tartománya hitelfelvételének kiváltására és beruházás befejezésére a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.
Az átcsoportosításért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter felel, az elszámolásért és a fel nem használt rész visszafizetéséért pedig - december 15-i határidővel - Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.
Az Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte határozat arról is rendelkezik, hogy a két tárcavezetőnek a jövő évi, majd a 2014-es központi költségvetés tervezésekor szintén gondoskodnia kell a piarista rend hitelkiváltásához és beruházásának befejezéséhez szükséges évenkénti 1,2 milliárd forintnyi támogatás biztosításáról.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.