Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Erőteljesen növelte nyereségét a harmadik negyedévben az amerikai Yahoo elsősorban egy egyszeri tételnek köszönhetően, de e nélkül is a szakértők által vártnál nagyobb részvényarányos profitot ért el.
Az internetes szolgáltató adózott eredménye 3,16 milliárd dollár, részvényenként 2,64 dollár lett az egy évvel korábbi 293,3 millió dollár, részvényarányosan 23 cent után.
A nyereségnövekedéshez jócskán hozzájárult az Alibaba kínai internetes vállalat részvényeinek részbeni eladása, aminek a révén 2,8 milliárd dollár adózás utáni bevételre tett szert a Yahoo. A Yahoo profitja e tétel nélkül 35 cent lett, ami meghaladta az elemzői várakozásokban szerepelt 25 centet.
A cég bevétele 1,2 százalékkal 1,2 milliárd dollárra mérséklődött, de így is nagyobb lett az elemzői várakozásokban szerepelt 1,08 milliárd dollárnál.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A klímaváltozás segíti a túlélésüket.
Ez a magyar bankbetétek hetede-nyolcada.
Az ügyvezető a miniszterelnök lánya maradt.
A projektek a Bayer cégcsoport, vagyis Balázs Attila érdekeltségei.