Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jövőre több nagy, korábban támogatásban részesített beruházás megvalósítása indul el Magyarországon, és jelentősen nő az állami beruházások mértéke is - válaszolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Kiss Péter (MSZP) jövő évi beruházásokat firtató kérdésére.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által kezelt befektetési portfóliók összértéke az idei harmadik negyedéves adatok szerint 1722 millió euró működő tőkét eredményezhet a nemzetgazdaság számára sikeres megvalósulás esetén. A közvetlen külföldi tőkeberuházások következtében létrejövő új munkahelyek száma pedig elérheti a 17 235-öt pozitív döntések esetén - hangsúlyozza a parlament honlapján elérhető írásbeli válaszában Matolcsy György.
A nemzetgazdasági miniszter a 2013-ban megvalósuló beruházások között említi a Robert Bosch, a Haribo, a Rába, a Valeo, a FAG, a Maxon Motor, a ZF Hungária Kft., a Grundfos és a Delphi vállalatok projektjeit. Hozzáfűzi: a külföldi befektetők érdeklődése Magyarország iránt folyamatosan nő, ezt mutatja egyrészt a folyamatban lévő projektek növekvő száma, másrészt a már bejelentett fejlesztések, átadott beruházások.
A nemzetgazdasági miniszter kitér arra is, hogy az idén a befektetők elsősorban a járműipari beruházási lehetőségek iránt érdeklődnek. Ezen megkeresések olyan kanadai, egyesült államokbeli, német és francia nagyvállalatoktól származnak, amelyek az iparágban jelentős potenciállal bírnak. A szolgáltató szektorba érkező külföldi működő tőke forrása elsősorban az Amerikai Egyesült Államokból és a nyugat-európai országokból érkezik - fűzi hozzá Matolcsy György.
Az állami beruházásokat illetően a tárcavezető kifejti: az európai uniós forrásoknak központi szerepük van abban, hogy várhatóan jelentősen nő 2013-ban az állami beruházások mértéke. A korábbi évekhez hasonlóan a forrásokat infrastrukturális beruházásokra fordítják majd, illetve komoly szerephez jut a mezőgazdasági szektor is.
A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) esetében 2012-ben több mint kétszer annyi, 429,4 milliárd forint értékű projekt nyert támogatást, mint 2011 azonos időszakában (212,5 milliárd forint). Ezzel összhangban a 250 millió forint fölötti támogatást elnyert gazdaságfejlesztési projektek száma is közel kétszeresére nőtt - emeli ki Matolcsy György.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.