Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Szijjártó Péter szerint óriási siker az EU gazdasági előrejelzése, mert korábban "úton-útfélen" bírálták a magyar gazdaságpolitikát. A külügyi és külgazdasági államtitkár erről a HírTV Rájátszás című műsorában beszélt szerda este.
Az Európai Bizottság szerdán közzétett őszi prognózisa szerint az idén a GDP 2,5 százaléka, jövőre pedig 2,9 százalék lesz a magyar államháztartási hiány. 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon a deficit; a GDP 2012-ben 1,2 százalékkal esik vissza, 2013-ban 0,3 százalékkal, 2014-ben pedig 1,3 százalékkal bővül. A hvg.hu információi szerint a kormány újabb kiigazító lépéssel próbál majd megfelelni Brüsszel elvárásainak.
Szijjártó Péter a szerda esti műsorban azt mondta, nem tudja, mivel számolt az unió a 2014-es költségvetési hiánnyal kapcsolatban, mert az a büdzsé még nem készült el. Hozzátette: az autóipar és a beszállítóik teljesítménye nagyobb növekedési potenciált jelent, mint amit az unió előrejelzett, és úgy számolnak, hogy nagyobb lesz a GDP bővülése, mint amit az EU prognosztizál.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nap folyamán jelentette be, hogy a kormány becslése szerint 1,2-1,4 százalékos is lehet a GPD-bővülés jövőre. Azt is elmondta: nincs kizárva egy újabb csomag.
Szijjártó Péter közölte továbbá: nemzeti szuverén döntés, hogy a kormányok miként érik el a kitűzött célokat, ez eddig is így volt, vitákra ebben a témakörben is számítani lehet, de a kormány nem gondolja meg magát. Jelezte ugyanakkor, hogy az uniónak nemcsak Magyarországgal van vitája, hanem számos más tagországgal is ebben a témában.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.