szerző:
MTI

Három és félszeres túljegyzésre megemelt összegben értékesített hozamcsökkenéssel 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján. A hozam tavaly szeptember óta először került 6 százalék alá.

A négyhetente kínált 5 éves, változó kamatozású államkötvény is a meghirdetettnél nagyobb tételben és az előzőnél magasabb árfolyamon kelt el az erős keresletnek köszönhetően.

Az ÁKK az év eleje óta megszokott 45 milliárd forint összegben hirdette meg a 12 hónapos diszkont kincstárjegyet, és a  D131113 jelű, 2013. november 13-án lejáró papírra 159,065 milliárd forintnyi ajánlatot kapott, az idén a második legnagyobb ajánlati összeget. Az ÁKK a magas túljegyzésre a tervezettnél 15 milliárd forinttal többet, 60 milliárd forintért értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet.

Az előző aukción tett 125,721 milliárd forintos ajánlatra szintén 60 milliárd forintra emelte az értékesítést az ÁKK, négy hete pedig a 190,4 milliárd forintos, idei csúcsot érő kereslet nyomán 65 milliárd forintra. Mindkét korábbi aukció jelentős hozamcsökkenéssel zárult. 

A mostani aukción 5,97 százalékos átlaghozam alakult ki, az előző aukcióénál 4 bázisponttal alacsonyabb, egy bázisponttal a 12 hónapos diszkont kincstárjegy szerdai 5,98 százalékos másodpiaci referenciahozama alatt.

A minden második 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukcióval egyszerre kínált ötéves, változó kamatozású államkötvényből meghirdetett 5 milliárd forintra az elsődleges forgalmazók 20 milliárd forint ajánlatot tettek. Az ÁKK 2,5 milliárd forinttal megemelte az ajánlatot, és 7,5 milliárd forintért értékesítette a 15/B jelű, változó kamatozású kötvényt. Az aukción az előző, 97,11 százaléknál magasabb árfolyamon, átlagosan a névérték 97,65 százalékán kelt el az értékesített tétel.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ezért is eszünk annyit az ünnepekkor, mintha nem lenne holnap

Ezért is eszünk annyit az ünnepekkor, mintha nem lenne holnap

Telekocsival hozta a drogot Magyarországra egy nő

Telekocsival hozta a drogot Magyarországra egy nő

Itt a Fajbook, egy új magyar oldal, állatfotókkal lehet versenyezni rajta

Itt a Fajbook, egy új magyar oldal, állatfotókkal lehet versenyezni rajta

Megirigyelte az Apple-t? A Microsoft is belépne a vezeték nélküli fülhallgatók piacára

Megirigyelte az Apple-t? A Microsoft is belépne a vezeték nélküli fülhallgatók piacára

Megdöbbentek a kutatók: ott találtak magas mikroműanyag-koncentrációt, ahol senki sem számított rá

Megdöbbentek a kutatók: ott találtak magas mikroműanyag-koncentrációt, ahol senki sem számított rá

A honvédelmi miniszter elégedett az adósságrekorder Honvédkórház vezetőjével

A honvédelmi miniszter elégedett az adósságrekorder Honvédkórház vezetőjével