EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,91 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 19 073,25 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta: a Magyar Telekom volt a hazai piac győztese, árfolyama a csütörtökön megjelent gyorsjelentés hatására emelkedett, csaknem 4 százalékos pluszban zárt. Elképzelhető, hogy ez egy komolyabb emelkedés első napja volt - tette hozzá.
A szakember szerint a piacot egyértelműen a Magyar Telekom húzta, de a Richter is jól teljesített. Az általános piaci hangulatot viszont Sőre Balázs szerint inkább az OTP tükrözi, amely mínuszban zárt, ahogy a forint is gyengült.
A Mol 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 600 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,49 százalékkal 4080 forintra csökkent, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 3,75 százalékkal 415 forintra nőtt, forgalma 2,3 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 970 forinttal, 2,41 százalékkal 41 280 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 476,5 millió forintos forgalom mellett 15 forinttal, 0,09 százalékkal 17 305 forintra esett. A BUMIX 1069,83 ponton zárt csütörtökön, ez 0,59 pontos, 0,06 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Az orosz területek sérthetetlenségéről az alkotmány rendelkezik, ezért nincs miről beszélni.
Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.