Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egy év alatt másfélszeresére nőtt azon vállalkozások száma, amelyek be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztattak - írja a Népszabadság.
A lap csütörtöki számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatására hivatkozva arról számolt be, hogy míg 2011-ben 2741 munkáltatónál találtak az ellenőrök feketén dolgozókat, idén október 19-ig már 4152 ilyen esetet regisztráltak.
A cikk szerint az érintett munkáltatók milliárdos nagyságrendű károkat okoznak a költségvetésnek: tavaly csaknem 1,1 milliárd, egy évvel korábban pedig mintegy 1,3 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg az adóhatóság a be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatását feltáró ellenőrzések során.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.