Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A nyugat-európai tőzsdék pénteken harmadik napja estek.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,95 százalékos napi csökkenéssel 1068,34 ponton, augusztus eleje óta a legalacsonyabban zárt, 6,69 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A hetet is lejjebb végezte, mint az előzőt.
A befektetők továbbra is nyugtalanok az euróvözet megoldatlan államadósság-problémái miatt, a csütörtökön megjelent, recessziót jelentő euróövezeti GDP-adatok miatt, és feszülten várják Barack Obama amerikai elnök és az ellenzéki republikánus törvényhozók rövidesen kezdődő tárgyalásait is arról, miként kerüljék el a jövő év elején fenyegető, azonnali költségvetés-csökkentést. Az ugyanis - az elnök és a törvényhozás tavalyi, átmenetinek szánt megállapodása nyomán - január elsejével kötelezővé válik, és gazdasági szakadékba taszíthatja az Egyesült Államokat, ha most nem találnak egyezményes, hosszú távú megoldást az államadósság lefaragására. Délután további rossz adat is érkezett az amerikai ipar teljesítményének csökkenéséről októberben, habár az részben a Sandy hurrikán rovására írható.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 72,16 pontos, 1,27 százalékos romlással 5605,59 ponton zárt, 0,60 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A frankfurti DAX-30 92,89 pontos, 1,32 százalékos mínusszal 6950,53 ponton végzett, 17,84 százalékkal az év végi értéke fölött. Párizsban a CAC-40 40,88 ponttal, 1,21 százalékkal 3341,52 pontra gyengült, ez 5,75 százalékkal jobb a múlt év véginél. A milánói FTSE MIB-40 2,02 százalékot, a madridi IBEX-35 1,39 százalékot esett, de az athéni ASE tőzsdemutató 0,31 százalékkal javult. Varsóban a WIG20 0,17 százalékkal 2367,74 pontra fogyott, a Mol maradt 268,50 zloty.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,36 százalékkal, az S&P 500-as 0,39 százalékkal volt az előző záró fölött, de a Nasdaq piac összetett mutatója 0,66 százalékkal elmaradt attól.
Az euró estefelé, 1,27 dollár felé süllyedve, 0,52 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint csütörtök este. Svájci frankban 0,02 százalékkal javult, 1,20 frank fölött járt.
Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta estefelé hordónként (159 liter) 108,34 dollárba került, 33 centes napi árnyereséggel. Pénteken is a gázai harcok miatt kiéleződött közel-keleti feszültség terelte az olajpiacot a részvénytőzsdékkel ellentétes irányba. A gázolaj ára tonnánként 8,50 dollárral 922,50 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, a normál benzin ára gallononként (3,78 liter) 0,0031 dollárral 2,6993 dollárra nőtt.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1712,70 dollár volt a csütörtök délutáni 1717,30 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.