Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az Európai Bizottság pénteken áll elő az unió 2013-as költségvetésére vonatkozó új javaslattal, miután az erről szóló egyeztetések a múlt héten zátonyra futottak - közölte az Európai Parlament (EP).
A pénzügyi tervezésért és költségvetésért felelős uniós biztos, a lengyel Janusz Lewandowski szóvivője, Patrizio Fiorilli az MTI kérdésére ugyanakkor egyértelműen cáfolta, hogy lenne hivatalosan rögzített időpontja annak, mikor áll elő a bizottság az új javaslattal, csak annyit árult el, hogy "hamarosan".
A 2013-as büdzséről szóló tárgyalások úgy fulladtak kudarcba, hogy igazából el sem kezdődtek. A pénzügyminiszterek tanácsa és az EP közötti egyeztetések ugyanis azért szakadtak meg, mert az EP először az idei büdzsé mintegy 9 milliárd eurós kiegészítéséről akart megállapodni, de ebben nem sikerült a két intézménynek egyetértésre jutnia, így pedig a jövő évi büdzséről sem sikerült megállapodnia a két intézménynek, amelyek hozzájárulása nélkül azonban nem lehet elfogadni azt.
Most Martin Schulz, az EP elnöke felszólította a megállapodást szerinte megakadályozó tagállamokat: ne gátolják az Európai Bizottságot abban, hogy teljesítse kötelezettségeit.
"Egyes tagállamok a tanácsban nem hajlandóak állni korábban adott szavukat. Deficitbe akarják sodorni az unió költségvetését, de amit otthon túl gyakran és túl sokáig megtehettek, azt európai szinten az EP nem hajlandó elfogadni" - jelentette ki Martin Schulz, emlékeztetve arra, hogy egy évvel ezelőtt az összes tagállam és az EP nyilatkozatot írt alá arról, hogy ha a 2012-re tervezett pénz kevésnek bizonyul, akkor arra kérik az Európai Bizottságot, dolgozzon ki javaslatot a büdzsé kiegészítésére, amiről a lehető leggyorsabban döntsenek, hogy a kifizetések ne kerüljenek veszélybe.
"Ha 2012-ben kifizetetlen számlákat hagyunk magunk után, akkor nem hozhatunk komoly döntést 2013-ról (..), így nem lehet költségvetést tervezni, ez nem rendes pénzügyi menedzsment" - fogalmazott a szocialista politikus. Az Európai Parlament közleményében azt is tudatja: az a célja, hogy a 2013-as költségvetésről a decemberi plenáris ülésen döntés szülessen.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.