EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Standard & Poor's (S&P) pénteki leminősítését el lehetett volna kerülni egy idei IMF-megállapodással, ezután a Fitch és a Moody’s is követheti az S&P lépését a következő hetekben - idézi a Világgazdaság az Erste Bank elemzőit.
Az S&P kissé meglepő leminősítésére „természetesen” azonnal és jelentős mértékben gyengült a forint péntek este, azonban ma reggel egyelőre viszonylag stabilnak látszik a kurzus - idézte a VG az Erste elemzését.
"Ha megnézzük a hitelminősítő indoklását, akkor azzal a résszel még eléggé egyet lehet érteni, hogy a kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája rombolja a növekedési kilátásokat" - írták az elemzésben.
Akkor azonban az Erste szakemberei szerint már kissé csodálkozhatunk a leminősítésen, ha azt vesszük, hogy 2013-14-re 3 százalék alatt látja a minősítő a költségvetési hiányt a GDP arányában, miközben jövőre 0,8 százalékos, 2014-re 1,7 százalékos egy főre eső reál GDP növekedéssel számol az S&P (mi jövőre enyhe recessziót vetítünk előre, míg 2014-ben 1 százalék alatti növekedéssel kalkulálunk).
"Bizonyára el lehetett volna kerülni a leminősítést egy idei IMF-megállapodással. Ezután a Fitch és a Moody’s is követheti az S&P lépését a következő hetekben, de a negatív piaci hatások moderáltak lehetnek ma, illetve a következő napokban, ha a külpiaci hangulat nem romlik el túlzottan" - tették hozzá az Ersténél.
"Ezzel összhangban azt várjuk, hogy holnap jöhet a korábban várt 25 bázispontos kamatvágás, 6 százalékra. Egy közeljövőbeli devizakötvény kibocsátás esélye a leminősítéssel viszont csökkent (legalábbis, a forrásbevonás bizonyára érdemben megdrágulna ahhoz képest, mintha nem lett volna leminősítés" - idézi a VG az elemzést.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.