Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A nyugat-európai tőzsdék csökkenéssel fejezték be a hét első kereskedési napját ötnapi folyamatos emelkedés után.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,5 százalékkal 5788 pontra csökkent, a frankfurti DAX-30 0,20 százalékkal 7294,30 pontra gyengült, a párizsi CAC-40 0,82 százalékkal 3500 pontra süllyedt a pénteki záróértékhez képest.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékkal 1103,97 pontra hanyatlott.
A tőzsdemutatók lejtmenetét részben az a félelem okozta, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek ismét nem tudnak majd megállapodni a Görögországnak nyújtandó pénzügyi támogatás újabb részletének folyósításáról.
A legnagyobb veszteséggel a banki részvények zártak. Az ágazati papírok árfolyammozgását jelző STOXX Europe 600 bankindex 1,3 százalékkal esett. Ennek oka a Barclays volt. A brit bank árfolyama 5,4 százalékkal esett arra a bejelentésre, hogy a Katar Holding állami befektető cég készpénzzé tette összes, 300 millió Barclays-részvényét 2,7 milliárd dollárért.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.
Elegük lett belőle, hogy nem találnak parkolóhelyet a környéken.