Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A munkáltató nem javasol béremelést 2013-ra, 13. és 14. havi bért legkorábban 2014-ben fizetne, továbbá a kollektív szerződés részleges felfüggesztését kéri – derül ki abból az ISD Dunaferr Zrt. jövőjét érintő javaslatcsomagból, amit a társaság cégvezetője fogalmazott meg a szakszervezetek kérésére.
Evgeny Tankhilevich a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetég hivatalos honlapján olvasható levele szerint a stratégiai cél 2013-ra a Dunaferr egyensúlyi gazdálkodásának megteremtése, versenyképességének növelése és az elengedhetetlen korszerűsítések megkezdése. Megoldásként javasolta a 2009-ben már precedensként megélt kollektív szerződés részleges felfüggesztését a 2013-as évre.
A javasolt intézkedések egy megszorító költségvetés részét képezik, amit a vezetés már beterjesztett a részvényeseknek elfogadásra. Ennek része lenne a bérek befagyasztása és a 13. és 14. havi bérek 2014-es kifizetése.
A javasolt prémium rendszer 2013-re tervezett bevezetését is el kell halasztani. A tárgyalások megakadtak és ennek eredményeként az idei évre fennmaradó 2,1 százalékos béremelést el kell halasztani határozatlan időre. A nehéz gazdasági körülmények ellenére a munkáltató maradéktalanul teljesítette a kollektív szerződésben rögzített kötelezettségeit és biztosította a benne foglalt juttatások kifizetését – áll a levélben.
A Dunaferr Társaságcsoport kollektív szerződés aláírására jogosult szakszervezetei (Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetég, Dunaferr Ifjúsági Szervezet) a kollektív szerződés felfüggesztésére irányuló bejelentést visszautasították, a javaslatot meggondolatlannak, provokatívnak és a munkavállalókat rendkívül hátrányosan érintőnek minősítették. Számításaik szerint a javaslatok a munkavállalók esetében átlagosan harminc, a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott munkavállalóknak 50 százalékos keresetcsökkenést okozna.
A szakszervezetek jelezték: a kollektív szerződés egyes juttatásairól lemondanának, hogy az biztosítsa a nagyolvasztómű 1. számú kohójának teljes átépítését 2013. január 20-tól kezdődően. A cégvezető a jövő hétre ígért választ ezzel kapcsolatban. A szakszervezetek és a cégvezető megállapodtak abban, hogy december 19-én Evgeny Tankhilevich munkásgyűlés keretében személyesen tájékoztatja a munkavállalókat a cég jelenlegi helyzetéről és a jövőbeni feladatokról.
A szakszervezeti szövetség november 9-én hirdetett 72 órás sztrájkot az ISD Dunaferr Zrt. egész területén, mert nem sikerült megállapodniuk a 2,1 százalékos béremelésről a cégvezetéssel. November 15-én tárgyalóasztalhoz ültek a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, valamint a munkáltató képviselői.
A reprezentatív szakszervezetek január óta folytatnak bértárgyalásokat a cégcsoport menedzsmentjével az alapbérek és a szociális juttatások 4,2 százalékos emeléséért, illetve az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér kifizetéséért. A bérmegállapodás kikényszerítésére a két szervezet előbb egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, majd április 12-én 24 órás általános sztrájkot tartott a hideg- és meleghengerműben, valamint a Lőrinci Hengerműben.
Ezt követően április 29-én aláírták a bérmegállapodást, amely alapján a munkáltató soron kívül és feltétel nélkül engedélyezte a személyi alapbér és a szociális juttatások előre egyeztetett 4,2 százalékos emelése felének a kifizetését január elsejei visszamenőleges hatállyal.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.