Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének szerint munkahelyek elvesztésével jár az Európai Bizottság dohánytermék-irányelvének felülvizsgálatáról szóló javaslata. Az Európai Bizottság a cigarettadobozok tervezett formai egységesítésével és az adalékanyagok betiltásával megkönnyíti a dohánytermékek hamisítását – állítják a szervezet közleményében.
Állásfoglalásukban megemlítik azt is, hogy a dobozokon a képes egészségügyi figyelmeztetések felületének aránytalan növelése csökkenti a termék piaci értékét, amely ugyancsak hozzájárul majd az európai dohány felvásárlásának visszaeséséhez és munkahelyek megszűnéséhez vezet.
Magyarországon a dohánytermesztésben körülbelül húszezer embert foglalkoztatnak, jellemzően alacsony szakképesítésű, jelentős részben női, illetve roma származású munkavállalónak biztosítanak megélhetést, főként a legszegényebb régiókban. Ha a tervezett módosítások szerint az Európai Unió betiltja az adalékanyagok használatát a cigarettagyártásban, a Burley dohányfajta termesztésére nem lesz szükség, ami rövid időn belül 5-6 ezer munkahely elvesztésével jár az országban - emeli ki a termelők érdekvédelmi szervezete.
A MADOSZ arra kéri a magyar kormányt, hogy a szabályozás felülvizsgálatára vonatkozó álláspontját az ország gazdasági és foglalkoztatási szempontjának hangsúlyos figyelembe vételével alakítsa ki és képviselje majd Brüsszelben.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.