Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) mégsem kötött szerződést a használatarányos útdíjfizetés kiépítésére kiírt tender győztesével az általa korábban közölt időpontban, azaz szerdán. Az ajánlatkérő délutánra ígért tájékoztatást a folytatásról.
Miután a T-Systems Magyarország előzetes vitarendezést kezdeményezett az e-útdíj tenderrel kapcsolatban, az ajánlatkérő Állami Autópálya Kezelőnél (ÁAK) nem kötötte meg a szerződést múlt csütörtökön a nyertes Getronics Magyarországgal. Akkor kiadott közleményében azt írta, e hét szerdán köti meg a szerződést, ez azonban mégsem történt meg.
A T-Systems azért kért előzetes vitarendezést, mivel szerette volna megnézni a nyertes ajánlat műszaki tartalmát, de ezt nem tehette meg, mivel azt a Getronics üzleti titoknak minősítette. Az ÁAK a betekintést megtiltva arra hivatkozott, hogy valamennyi ajánlattevő ezt a részt üzleti titoknak minősítette a maga ajánlatában.
Mai közleményében a T-Systems azt írta, az előzetes vitarendezés megtagadása ellenére azért nem kért jogorvoslatot a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, mivel azzal jelentősen késleltetné a használatarányos útdíj bevezetését. Ezzel pedig borulna a költségvetés idei bevétele is.
A tervezett bevétel az e-útdíjból a második félévre 75 milliárd forint, de számos más jogszabály is tényként kezeli azt, hogy a 3,5 tonnánál nagyobb tömegű járművek július elejétől már használatarányos útdíjat fizetnek. Így például ezekre nem lehet idén éves útdíjmatricát vásárolni.
A tenderre a Getronics Magyarország Kft. nyújtotta be a legolcsóbb ajánlatot. A cég nettó 34,89 milliárd forintos áron vállalta a feladat elvégzését. A következő a China International Corporation volt, amely 47,3 milliárd forintért vállalta volna a rendszer kiépítését. A T-Systems ajánlatában 53,4 milliárd, míg a Kapschéban 68,1 milliárd forint szerepelt.
A Magyar Nemzet csütörtöki számában arról ír, hogy a Getronics azt kérte az ÁAK-tól, január közepéig halasszák el a szerződés aláírását. A Népszabadság értesülése szerint a Getronics jelezte, hogy nem áll készen az elektronikus útdíjrendszer szerződésének aláírására. A lap úgy tudja, hogy a cég levelében teljesen új menetrendet vázolt, amiben az ünnepélyes ceremónia időpontját valamikor január végére ütemezték.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.