Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az év utolsó napjaiban összesen 16,9 milliárd forintot költött el a kormány a költségvetés tartalékaiból, ezzel az utolsó fillérig kimerítette az év elején engedélyezett százmilliárd forint tartalékot - írja a pénteki Napi Gazdaság.
Az év végi padlássöprés legnagyobb nyertese a lap szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely a kormány december 21-re datált döntésével 6 milliárd forintot kapott felhalmozási kiadásokra.
Az utóbbi hetekben életre hívott, a Miniszterelnökségen belül létrejött Nemzetstratégiai Kutatóintézet, amelynek a vezetésére a kormányfő Szász Jenő erdélyi politikust kérte fel, 100 millió forintos támogatást kapott.
Az év végi pénzesőből a rendőrség sem maradhatott ki; a tartalékból az év folyamán korábban két lépésben 19,8 milliárd forintot kaptak a rendőrök és a terrorelhárítók, ezt az összeget december végén még 3,9 milliárd forinttal megfejelte a kormány.
A bíróságok 1,1 milliárd, az Országos Mentőszolgálat 1 milliárd, a bevándorlási hivatal pedig a lakcímnyilvántartás fejlesztésére 451 millió forint támogatásban részesült, s két új határátkelőre is jutott 984,4 millió forint.
A főváros 400 millió forintot kapott a margitszigeti szökőkút felújítására, a főváros ötödik kerülete pedig 65 millió forintot az Erzsébet téri park fejlesztéséhez.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok új vámjait.