A napilap értesülései szerint az NFM a háttérben akár a közbeszerzési törvény határait feszegető engedményektől sem riadna vissza, hogy a magyar cég építse meg a megtett úttal arányosan fizetendő infrastruktúrát.
Mint azt a héten a hvg.hu is megírta: az ereteti tervekkel ellentében a szeptemberben indított tenderen december elején győztesnek kikiáltott Getronics Magyarország Kft képviselője sem a december 27-ére, sem a január 2-ára tervezett ünnepélyes ceremónián nem jelent meg. A háttérben a Getronics anyavállalatának, illetve atervezettbeszállítóknak az ügye állhat, de sem a tendert kiíró ÁAK, sem pedig a Getronics ezidáig az ügyben nem reagált a megjelentekre.
A tenderen érvényes (de nem nyertes) pályázónak bizonyult T-Systems a helyzetre reagálva kiadott egy közleményt, melyből az is kiolvasható, hogy árgus szemekkel lesik, hogy az eredeti keretek között maradnak-e a felek a beruházásmegvalósítása közben, és ha nem, készek az ügyetjogi útra terelni. Lapunk érdeklődésére több, a versenyben korábban elvérzett cég szakemberei is ehhez hasonló kijelentéseket tettek.
Az elmúlt napokban megjelent híradások után komoly meglepetést okozva, az NFM infokommunikációs államtitkára, Vályi-Nagy Vilmos egy informatikai portálnak azt nyilatkozta, hogy a Getronics Magyarország Kft. nem is kért halasztást a dokumentumok hivatalos aláírásához, és hogy a szerződést a cég január 15-éig alá fogja írni.