szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A gazdasági válság következtében megakadt az euróövezet és a kelet-európai térség életszínvonala közötti különbség kiegyenlítődése - írta a Handelsblatt német üzleti lap egy szerdai összeállításban, amely szerint a térség gazdasági kilátásai alig javultak tavalyhoz képest.

Az Európa elfeledett válsága című összeállításban idézték Sir Suma Chakrabartit, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökét, aki szerint az a veszély fenyeget, hogy Európa keleti fele észrevétlenül végzetesen elszakad Nyugat-Európától. A média mindig csak az euróövezeti válságállamokról tudósít, és "senki sem beszél arról, hogy mi történik csendben és titokban Kelet-Európában" - mondta az EBRD elnöke.

A régió tehetetlenül szenved az euróövezeti válságtól, hiszen éppen a recesszióval küzdő valutaunió a legfontosabb gazdasági partnere, és nem tud mit tenni az övezetet sújtó krízis ellen - emelte ki a Handelsblatt. A lap szerint a térség olyan helyzetbe került, mint egy gyerek a hátsó ülésen egy autóban, amely felett a sofőr elveszítette az irányítást.

A válság előtt a régióban a gazdasági növekedés üteme 3-4 százalékponttal nagyobb volt, mint az euróövezetben. Ez a különbség 1,5 százalékpontra csökkent. "Ha ez így marad, akkor több mint 50 év alatt éri el a térség az euróövezet jövedelmi színvonalát" - idézte a Handelsblatt Ewald Nowotnyt, az osztrák jegybank elnökét. Úgy tűnik, az EU déli tagállamai és a keleti periféria is "fogoly" a gyengülő termelékenység, a gyorsan növekvő munkanélküliség és az elkölthető jövedelem csökkenésének "lefelé tartó spiráljában" - tették hozzá az Európai Bizottságnak a 2012-es foglalkoztatáspolitikai és szociális fejleményeket bemutató jelentését idézve.

Különösen súlyos a helyzet a Balkánon, ahol csaknem minden országban 25 százalék fölötti a munkanélküliség. Az athéni, madridi, lisszaboni tüntetésekhez képest a társadalom nyugodt, de ez "talán csak a vihar előtti csend" - mondta a Handelsblattnak Dimitar Bechev, a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) elemzője. 

A német gazdaság számára jelentős termelőbázis és felvevőpiac a Baltikumtól a Balkánig húzódó régió, Németországban ezért aggodalommal figyelik a folyamatokat. A német cégek kelet-európai kapcsolatait ápoló szervezet (Ostausschusses der Deutschen Wirtschaft) elnöke, Eckhard Cordes szerint nem szabad elhanyagolni a térséget.

Az euróövezet déli perifériájának problémái miatt egyre kevésbé látszanak a délkelet-európai térségben rejlő lehetőségeket, pedig éppen most van szükség több beruházásra - mondta Cordes. A régió országai a keretfeltételek javításával vehetnek új lendületet. Küzdeni kell a korrupció és az átláthatatlan bürokrácia ellen, és fejleszteni kell az infrastruktúrát és a szakképzési rendszert - fejtette ki. Sir Suma Chakrabarti hozzátette: a kilábalásban segíthet, ha a térség Ázsia felé fordul, hiszen ott bőven vannak lehetséges befektetők.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!