Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Csökkennek a kamatok, új költségek bukkanntak föl, érdemes jól megnézni ki hova teszi a pénzét.
Amíg nem gyűlik össze 100-200 ezer forint, addig kevés bank kínál vonzó kamatot, de ha havonta 5000, de inkább tízezer forintot félre tudunk tenni – amihez szerencsés esetben a rezsiköltség csökkentése is hozzájárulhat – érdemes valamelyik speciális banki programba beszállni – derül ki azenpenzem.hu pénzügyi portál cikkéből.
A CIB Malacperselyénél hétfőtől a 7,5 százalékos kamat 6,75 százalékra olvad. Ez azonban még mindig elég jónak számít, de sajnos ez sem marad sokáig így. A hitelintézet meghirdette, hogy március 18-ától csak 5,75 százalékra számíthatnak a rendszeres megtakarítók. A K&H már az év elején csökkentett, bár mindössze 0,25 százalékponttal. A kép persze közel sem ennyire szép, ha a kamat mértékét nézzük. Az OTP az idén nem változtatott, de ajánlata így sem túl megnyerő.
Az UniCreditnél nincs mit lejjebb vinni, hiszen itt eleve a jegybanki alapkamatnál 0,5 százalékponttal adnak kevesebbet. A pénzintézet azonban február elsejétől a saját számlák közötti átutalásért vaskos díjat számol fel. Ez még az elektronikus csatornák használata esetén is 0,8 százalék, minimum 250 forint lesz. Nem vigasztaló, hogy ez az összeg legfeljebb 11 ezer forint lehet, az pedig pláne nem, hogy ha az ügyfél saját pénzét egyik zsebéből a másikba teszi, akár 16 ezer forintba is kerülhet.
A rendszeres megtakarítások között több olyan megoldás is akad, amelynél a pénzt nem fix kamatozású betétben, hanem különböző befektetési jegyekben lehet gyűjteni. A bankok tapasztalatai szerint az ilyen megbízások alapvetően pénzpiaci és mérsékeltebb kockázatú befektetésekre érkeznek. Hívogató, hogy a legtöbb pénzpiaci alap éves szinten 5,4-6,2 százalékot hozott. Kiemelkedően jól teljesített a CIB, itt a hozam 7,6 százalék volt.
A befektetési jegyeknél azonban nincs garancia arra, hogy a megtakarítás valóban gyarapszik. Helyenként pedig az ilyen befektetéshez kapcsolódó költségek sem csekélyek. Persze nem mellékes, hogy az alapos megoldásoknál szinte sohasem büntetik, ha valaki nem tud annyit félretenni havonta, mint amennyit vállalt.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.