Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bulgáriában 3 százalék volt a tavalyi átlagos infláció, valamivel alacsonyabb a kormány által várt 3,2 százaléknál – közölték hétfőn. Bulgáriában 2011-ben az átlagos infláció magasabb, 4,2 százalék volt.
Az infláció 12 havi üteme decemberben 4,2 százalékra nőtt a novemberi 3,9 százalékról, amiben elsősorban az elektromos áram díjának emelkedése játszott szerepet. A havi szintű infláció decemberben 0,4 százalék volt a novemberi 0,1 százalék csökkenés után.
Az uniós módszertan alapján számított infláció (HICP) 2,4 százalék volt Bulgáriában tavaly.
Bulgária az Európai Unió legszegényebb országa, ugyanakkor az egyik legkevésbé eladósodott, tervei szerint a GDP-arányos idei államháztartási hiány 1,3 százalék lesz, ugyanúgy, mint tavaly.
A bolgár kormány várakozása szerint idén 1,9 százalékkal nő a hazai össztermék (GDP). A Nemzetközi Valutalap (IMF) 1,5 százalékos, az Európai Bizottság 1,4 százalékos bolgár gazdasági növekedéssel számol 2013-ra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.