Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Jelentősen, 3-ról 2,4 százalékra rontotta a 2013-as globális gazdasági növekedésről szóló előrejelzését a Világbank, amely azzal indokolta a lépést, hogy a fejlett országok a vártnál sokkal lassabban lábalnak ki a gazdasági válságból.
A Washingtonban helyi idő szerint kedden közzétett elemzésében a Világbank azt vetítette előre, hogy a globális gazdaság növekedése 2013-ban mindössze 0,1 százalékkal fogja meghaladni a tavalyi bővülést, amely 2,3 százalék volt. Az intézmény júniusi előrejelzésében 3 százalékos növekedéssel számolt.
A jelentés vezető szerzője, Andrew Burns kiemelte: a válságból való kilábalás csúszik, az év első negyedévének végére és a második negyedre várható. A Világbank korábban arra számított, hogy a kilábalás jelei már hamarabb megmutatkoznak.
Rontott a szervezet a fejlődő országokra vonatkozó előrejelzésén is: a júniusi 5,9 százalékos növekedés helyett most már csak 5,5 százalékot vár. Az feltörekvő országok gazdasága 2014-ben 5,7, 2015-ben 5,8 százalékkal fog bővülni - vetítette előre az elemzés.
A fejlett államok gazdasága idén 1,3 százalékkal nőhet, a bővülést fékezi a kiadások lefaragása, a magas munkanélküliségi ráta és a rossz fogyasztói, illetve üzleti hangulat. Az ipari országok jövőre 2, egy évre rá pedig 2,3 százalékos gazdasági növekedésre számíthatnak a Világbank szerint. Az eurózóna gazdasága mindazonáltal 0,1 százalékkal zsugorodik ebben az évben, az Egyesült Államoké 1,9 százalékkal, japáné pedig 0,8 százalékkal bővül.
Míg tavaly az eurózóna adósságválságának kezelése érdekében meghozott intézkedések "felszínen tartották" a pénzpiacokat, addig idén az Egyesült Államokban az úgynevezett "pénzügyi sziklaszirt" és az adósságplafon megemelése körül zajló politikai viták lassíthatják a fejlődő országokban a gazdasági növekedést - mutatott rá a szervezet.
A Világbank szerint a washingtoni politikai bizonytalanság már most érezteti hatását, a dollárba vetett bizalom csökkenése és a piaci feszültség emelkedése pedig 2,3 százalékkal vetheti vissza az amerikai, 1,4 százalékkal pedig a globális gazdasági bővülést.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.