Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,43 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 19 186,94 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a régiós bankrészvényekhez képest a papír alulértékeltségével magyarázta az OTP emelkedését. Az OTP drágulásához hozzájárult az is, hogy az euró erősödött a svájci frankkal szemben, 1,2370-es szintre, ami javítja a devizahitelesek helyzetét. Véleménye szerint az OTP következő "megállója" 5200 forint lehet. Hozzátette azt is, hogy a befektetők kockázatvállalói hajlandósága erősödni látszik.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint is az OTP iránt mutatkozó rendkívüli vételi hangulat okozta a BUX szerdai emelkedését, hiszen a nyugat-európai piacok "egyhelyben toporogtak". Az OTP árfolyamának további alakulását úgy értékelte Sőre Balázs, hogy ha a 4500 forintot meghaladó árfolyam megerősítést kap, akkor a részvény tovább drágulhat, az ár alsó támasza 4400 forint lehet. A szakértő emlékeztetett arra, hogy tavaly januárban is emelkedésnek indult a bankpapír, novemberben pedig járt már a jelenlegi árfolyam közelében, aztán kissé csökkent.
A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 18 405 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 124 forinttal, 2,81 százalékkal 4544 forintra nőtt, forgalmuk 14,6 milliárd forintot tett ki
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,50 százalékkal 404 forintra emelkedett, forgalma 400,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama nem változott 37 100 forintot ért, a részvények forgalma 909,4 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 153,3 millió forintos forgalom mellett 20 forinttal, 0,11 százalékkal 18 120 forintra növelte értékét. A BUMIX 1055,53 ponton zárt szerdán, ez 3,35 pontos, 0,32 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.