Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Először a szolgáltatónál kell jelezni a panaszt, utána lehet a területi fogasztóvédelmi felügyelőséghez fordulni.
A rezsicsökkentéssel kapcsolatos esetleges panaszokkal a lakóhely vagy a fogyasztási hely szerinti illetékes területi fogyasztóvédelmi felügyelőséghez kell fordulni - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).
A hatóság hangsúlyozta: a jelenlegi jogszabályi előírások szerint mielőtt a fogyasztó megkeresi a fogyasztóvédelmi felügyelőséget, az érintett szolgáltatónál kell kérnie panasza kivizsgálását. Ha nem fogadja el a szolgáltató válaszát, akkor célszerű a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulni.
A fogyasztóvédelmi hatóság arra számít, hogy februárban, illetve azt követően érkeznek majd panaszok, megkeresések a felügyelőségekhez a 10 százalékos rezsicsökkentés ügyében. Minden bejelentést kivizsgálnak, az illetékes felügyelőség megnézi, hogy a jogszabályokban meghatározottakat alkalmazta-e a szolgáltató - hangsúlyozta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.