Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Románia április végéig kapott haladékot, hogy elindítsa azoknak a veszteségesen működő állami vállalatoknak a privatizálását, amelyeknek az eladását a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás keretében vállalt - derült ki Varujan Vosganian román pénzügyminiszter keddi nyilatkozatából.
A Bukarestben tartózkodó IMF-küldöttséggel folytatott keddi tárgyalást követően Vosganian kijelentette, hogy a romániai gázvezeték-hálózatot kezelő Transgaz vállalat 15 százalékos részvénycsomagjának bejegyzését a tőzsdére április végéig kell lebonyolítania a kormánynak, hiszen Románia eddig kapott haladékot a privatizációra - írta a Mediafax hírügynökség. Románia egyes vállalatok többségi részvénycsomagjának eladása mellett vállalta kisebbségi részvénypakettek bevezetését is a tőzsdére.
A bukaresti hatóságok megpróbálták meggyőzni az IMF-et arról, hogy a román államvasutak teherszállító részlegét, a CFR Marfát ne privatizálják. Erről Relu Fenechiu közlekedési miniszter nyilatkozott a keddi tárgyalások előtt, de az egyeztetések lefolytatása után a tárcavezető közölte, hogy a CFR Marfa sem lesz kivétel, ezért minisztériuma számára prioritás lesz a vasútvállalat privatizálása.
Románia 2011 tavaszán kötött 3,6 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelmegállapodást az IMF-fel, amely márciusban jár le. Románia újabb hitelszerződést akar kötni, de ez csak akkor kerülhet szóba, ha a jelenlegit sikeresen lezárják a felek. Romániának elmaradásai vannak, főleg az állami vállalatok privatizálásában. Az IMF küldöttsége a hónap végéig tartózkodik a román fővárosban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.