Párizs lobbizik az európai bankfelügyelet vezetői posztjáért

Még több mint egy év van hátra, mire elkezdheti a működését az Európai Központi Bank (EKB) égisze alatt az európai központi bankfelügyelet, de Franciaország már a vezetői posztért lobbizik - írja a német Börse Express pénzügyi hírportál.

  • MTI MTI
Párizs lobbizik az európai bankfelügyelet vezetői posztjáért

Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter hétfőn az euróövezeti kollégáival folytatott tanácskozást követően Brüsszelben közölte, hogy a párizsi kormánynak már megvan a jelöltje a vezetői posztra. "Azt hiszem (a jelölt neve) meggyőző volt" - mondta anélkül, hogy a személyt megnevezte volna.

Az európai pénzügyminiszterek tavaly decemberi döntése értelmében a közös európai bankfelügyelet 2014 márciusában kezdi meg működését az EKB szervezeti keretein belül. Attól kezdve az ESM mentőalap közvetlenül is feltőkésíthet majd kereskedelmi bankokat. A közös bankfelügyelet létrehozása lesz az első pillére a jövőbeni válságok elhárítása érdekében a pénzügyi rendszer stabilitását biztosító bankuniónak. 

Amint azt a német Süddeutsche Zeitung egy novemberi cikkében már megszellőztette, Németország és Franciaország egyaránt nőt szeretne látni a közös európai bankfelügyelet élén. A poszt legesélyesebb várományosának a francia ACP pénzügyi felügyelet igazgatóját Daniele Nouy asszonyt tekintik.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.