Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az állam mindenben a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni az elektronikus útdíjszedési rendszer ügyében és a projekt nem csúszik, július elsejére elkészül - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára. Szerinte a sajtó rosszul interpretálta Orbán Viktor tegnapi szavait a projekthez kapcsolódó közbeszerzésről.
"Annyi tudok mondani, amennyit szerdán a miniszterelnök elmondott: az állam saját maga fogja a projektet megvalósítani" - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára egy csütörtöki sajtótájékoztatón a tenderre vonatkozó kérdésre.
Az államtitkár szerint a sajtó rosszul interpretálta a miniszterelnök szavait a közbeszerzésről. Orbán Viktor ugyanis nem azt mondta, hogy nem lesz közbeszerzés, hanem azt, hogy ilyen közbeszerzés nem lesz még egyszer.
Az államtitkár közölte, mindenben a jogszabályoknak megfelelően fognak eljárni. A projektet az állam fogja megvalósítani, de ha "oszlop kell, akkor veszünk oszlopot, ha kamera kell, akkor veszünk kamerát, értelemszerűen közbeszerzés keretében" - fogalmazott. Vályi-Nagy Vilmos kijelentette, a projekt nem fog csúszni, július 1-re elkészül.
Az elektronikus útdíj-tender kiírója, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szombaton jelentette be, hogy visszalépett a pályázat nyertese, a Getronics Magyarország Kft., arra hivatkozva, hogy az ajánlat kihirdetését követően az alvállalkozóival történő egyeztetések alapján nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést, ezért a szerződést nem írják alá.
A Getronics ugyancsak szombati közleményében szokatlan piaci nyomásgyakorlással indokolta a visszalépést. Egyik alvállalkozója, a Q-Free ASA visszalépésével kapcsolatban azt közölte, információik szerint az egyik versenytársuk az elmúlt időszakban szinte az összes, a projektben részt vevő alvállalkozó partnerüket megkereste, és nyomást gyakorolt rájuk annak érdekében, hogy az együttműködésből visszalépjenek az elektronikus útdíjrendszer tervezett határidőre történő megvalósításának ellehetetlenítése érdekében. Hozzátették, a Getronics Magyarország Kft. vizsgálja a szükséges jogi lépések megtételét.
Orbán Viktor szerdán Vásárosnaményban, a kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy az állam saját hatáskörében valósítja meg az elektronikus útdíjszedési rendszert.
A kormányfő elmondta, miután visszalépett a nyertes Getronics, a kabinet két lehetőséget mérlegelt: új pályázat kiírását és az állami megvalósítást. Végül az utóbbi mellett döntöttek. "Köszönjük szépen, nagyon jót szórakoztunk, jó mulatság volt, kiírtuk a pályázatot, beadták a cégek, elbíráltuk, szerződni akartunk, aztán nem írták alá. Még egyszer ezt a kabarét nem adjuk elő" - fogalmazott a miniszterelnök.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.