Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Románia már nem számíthat olyan mértékű tőkebeáramlásra, mint amilyen a válság előtt érkezett az országba. Az IMF szerint az uniós támogatások hatékonyabb lehívása jelentheti a növekedés forrását.
Romániában az idén 1,5 százalék körüli gazdasági növekedésre lehet számítani, az éves infláció mértéke pedig várhatóan 3,5 százalék körül mozog majd - jelentette be Erik de Vrijer, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségének vezetője kedden.
Erik de Vrijer szerint Románia már nem számíthat olyan mértékű tőkebeáramlásra, mint amilyen a válság előtt érkezett az országba: saját erejéből kell megalapoznia a növekedést. Az IMF szerint az uniós támogatások hatékonyabb lehívása jelentheti a növekedés forrását.
Az IMF küldöttségének vezetője megerősítette, hogy néhány hónappal később zárják le a március végén lejáró jelenlegi elővigyázatossági hitelmegállapodást Romániával, a bukaresti kormánynak ugyanis lemaradásai vannak vállalt kötelezettségei - elsősorban az állami vállalatok privatizációja - terén.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.