Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,89 pontos csökkenéssel, 19 356,13 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,06 százalékkal gyengült.
Emelkedéssel vagy nulla körül nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken, a határozottabb irányt a nap folyamán várható fontos makroadatok adják majd meg az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője azt mondta: pénteken felfelé indulhat a magyar tőzsde, miután csütörtökön nem sikerült pluszba kapaszkodnia. Kedvezőtlen piaci reakciókat a Mol-papíroknál várnak, miután Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön további energiaár-csökkentésről beszélt - mondta az elemző. Ennek áttételes hatása van az olajcégre, de kisebb gyengülést hozhat. A többi részvénynél emelkedésre számít. Gabler Gergely szerint a pénteken várható amerikai munkaerőpiaci adatok akár teljesen megváltoztathatják a tőzsdei irányt.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szintén kiemelte: a délutáni fontos makroadatok előtt csendes a piac, bár egyes kockázatos eszközökön már érezni a korrekciótól való félelmet. Ez azonban ahhoz nem tűnik elégnek, hogy a magyar piacon esés legyen, ezért a forint határozott erősödése mellett a részvénypiacon nulla körüli nyitásra számít, a határozottabb irányról szerinte is a délutáni adatok dönthetnek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,55 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel 19 368,02 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt. A Mol 35 forinttal, 0,19 százalékkal 18 565 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 3 forinttal, 0,06 százalékkal 4633 forintra erősödött, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 407 forintra esett, forgalma 375,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,09 százalékkal 37 165 forintra gyengült, a részvények forgalma 767,1 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis értéke 181,3 millió forintos forgalom mellett 185 forinttal, 0,99 százalékkal 18 515 forintra csökkentett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.