Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az LNG-re (Liquefied Natural Gas - cseppfolyósított gáz) szavazna a közlekedésfejlesztésben Brüsszel- ez derül ki abból az intézkedéscsomagból, melyet az Európai Bizottság fogalmazott meg annak érdekében, hogy előmozdítsa az alternatív üzemanyagtöltő állomások kiépítését. Az energiainfo a hazai visszhangot is megkereste a témához.
Az eddigi kezdeményezések többnyire az üzemanyagokra és járművekre irányultak, az üzemanyag-forgalmazásra való tekintet nélkül. Ezért üdvözlendő, hogy az Európai Bizottság olyan rendelkezéseket dolgozott ki, melynek köszönhetően javulhat a környezetbarát üzemanyagok infrastruktúrája - mondta az energiainfónak Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) elnöke.
Az elnök szerint az alternatív üzemanyagok széles körű elterjedését eddig főként az ilyen tipusú járművek magas vételára, alacsony elfogadottsága, továbbá az újratöltő állomások hiánya hátráltatta. A sűrített- (CNG), illetve csepfolyósított (LNG) gázt kínáló kutak nélkül azonban nem lehet versenyre kelni a hagyományos, benzines, gázolajos rendszerekkel szemben. Az Európai Bizottság azonban most a tagállamok számára kötelező előírásként rögzítette a környezetbarát üzemanyagok elterjedésének elősegítését.
Az EB iránymutatása szerint 2015 decemberéig közös szabványokat kell kialakítani a gépkocsikat, tehergépjárműveket és vízi járműveket szolgáló LNG és CNG újratöltő állomásokra. Ez lehet Domanovszky Henrik szerint a megfelelő válasz a 21. századi közlekedési kihívásokra.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.