Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lényegében változatlanul, a csütörtöki zárószinten kezdték a pénteki kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek. A londoni FTSE nem változott, a frankfurti DAX 0,03 százalékos pluszban, míg a párizsi CAC 0,06 százalékos mínuszban állt a nyitás utáni percben.
"Korábban a piac a gazdasági fundamentumok elé ment. A csütörtöki GDP-adatok azonban elégséges mozgatónak bizonyultak ahhoz, az emberek egyszer csak rádöbbenjenek arra: mégsincs minden rendben az euróövezetben" – mondta Alastair Winter, a Daniel Stewart vezető elemzője. Nincs világvége hangulat, de borúsak a vállalati kilátások és így már nem vesznek részvényt – tette hozzá.
Pénteken a piacok a G20-as pénzügyminiszterek és jegybankelnökök moszkvai találkozójára figyelnek majd, ahol a növekedés beindításáról, illetve a mesterséges valutaleértékelés elleni állásfoglalásról szólnak majd a tárgyalások.
Csütörtökön a FTSE 0,50 százalékos eséssel 6327,36 ponton zárt, a DAX 1,05 százalékos mínusszal 7631,19 ponton fejezte be a napot, míg a CAC 0,78 százalékkal 3669,60 pontra gyengült.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek nem megfelelő állapotát jegyezték fel.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.