Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A 10 százalékos rezsicsökkentés 13 százalékot jelent az E.On-nak a lakossági fogyasztóknál - mondta Klézli Ferenc, az E.ON Hungária Zrt. ügyfélkapcsolati vezetője a IV. Energy Summit Hungary 2013 konferencián.
A kormány által elhatározott 10 százalékos rezsicsökkentés 13 százalékot jelent a cégnek a lakossági fogyasztóknál, valamint a városi, 400 voltos hálózatra kapcsolódó autószerelőnél és más kisebb cégnél is - mondta Klézli Ferenc, az E.ON Hungária Zrt. ügyfélkapcsolati vezetője a konferencián. Ezt a veszteséget a közép és nagyfeszültségű hálózatra csatlakozó fogyasztókkal keresztfinanszíroztatja az E.ON - tette hozzá.
Major György, az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. vezérigazgatója az elektromos energián elérhető árrés fokozatos csökkenéséről számolt be. A nagy ügyfeleknél ez már csak fillérekben mérhető kilowattóránként.
Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint az amerikai "palagáz forradalom" miatt kordában tartott gázárak nyomán ebben az évtizedben még beindíthatók a leállított gáztüzelésű erőművek is, de a következő évtized már a megújuló energiáké lesz. Miután az Amerikai Egyesült Államok gázexportőrré vált, megjelent eladóként az ázsiai piacon, Európában pedig orosz gáztöbblet alakult ki, középtávon relatíve csökken a gázár, ami későbbre tolja az alacsony hatékonyságú, így drágább alternatív energia megjelenését - tette hozzá.
Példaként a naperőműveket alkotó napelemek árát és hatásfokát említette. Az utóbbi évtizedben ezek ára a harmadára esett, viszont a kereskedelmi forgalomban lévő napelemek hatásfoka ma sem több 16 százaléknál. Amennyiben a NASA által a világűrben használt 33 százalék hatásfokú napelemek is megjelennek a kínálatban, egyből konkurenciát jelentenek a gázüzemű erőműveknek.
Magyarország energiastratégiájának félúton kell járnia a csak megújuló forrásokra épülő német, és a csak gázra alapozott amerikai között - mondta Heim.
Az előadók szerint a szolgáltatóknak fel kell készülniük az okos hálózatokra is. Az is lehetséges majd, hogy egy mosás előtt az okostelefonra behívott árakból bárki eldöntheti, hogy kitől vesz áramot az egyszeri mosáshoz.
Klézli Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy az okosrendszerekhez - ahol decentralizált az energia termelés - át kell alakítani a teljes hálózatot, új biztonsági berendezéseket és vezérlést kell beépíteni. Mindez sokba kerül, és nem biztos hogy az ennek ellentételezéseként jelentkező megtakarítás hoz annyit, hogy megérje a befektetés.
Példaként említette, hogy egy 120 négyzetméteres családi ház energetikai felújítása után a gázfelhasználás a felére csökken, míg a villanyáramból alig fogy kevesebb.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.