Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az élelmiszer áfája csökkentésének lehetőségéről tárgyalhat ismét a kormány, várhatóan március közepén, a tervek szerint ugyanis akkor terjeszti be erről szóló újabb javaslatát a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) közösen a kabinetnek. Erről Czerván György, a VM agrárgazdaságért felelős államtitkára beszélt az MTI-nek.
Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentése folyamatosan napirenden van, de az áfa mérséklését a költségvetési mozgástér eddig még nem tette lehetővé, mivel a 3 százalék alatti költségvetési hiány prioritást élvez. Március közepére azonban a VM egy esetleges élelmiszeráfa-csökkentés lehetőségéről ismét előterjesztést készít a kormánynak. Jelezte: a vidékfejlesztési tárca javaslatát azért a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen terjesztik a kormány elé, mert adóügyekben az NGM az illetékes. Aláhúzta: a javaslatról a kormány az ország anyagi lehetőségeinek függvényében dönt majd.
A vidékfejlesztési tárca ez ügyben különböző szakmai számításokat végez, de a csökkentés lehetőségeinek konkrétumairól az államtitkár nem beszélt, mondván, hogy az előterjesztésről majd a kormány dönt a mozgástér függvényében. A sajtóban eddig megjelent találgatásokat, hogy mely árucsoportokat érinthetné az áfacsökkentés, az államtitkár nem kommentálta.
Utalt ugyanakkor arra, hogy a vidékfejlesztési tárca az előterjesztés kidolgozásakor minden eddigi szakmai javaslatot figyelembe vesz. Emlékeztetett arra, hogy az esetleges élelmiszeráfa-csökkentés a feketegazdaság fehérítéséhez is jelentős mértékben hozzájárulhat.
Jó példaként említette az e területen már meghozott tárcaintézkedések közül az olajos növények fordított áfájának bevezetését, amelynek tapasztalatai kedvezőek. Hozzátette: áprilistól ezt bevezetik az élősertésre, a félsertésre, valamint a takarmányok esetében is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.