Matolcsy már reggel új munkahelyén járt

Matolcsy György már jegybankelnöki kinevezése előtt látogatást tett a Magyar Nemzeti Bankban hétfő reggel, ám nem nyilatkozott.

  • hvg.hu hvg.hu
Matolcsy már reggel új munkahelyén járt

Matolcsy György még gazdasági miniszterként hétfő reggel fél kilenckor látogatott el először a Magyar Nemzeti Bankba - írja az Origo.

Az azóta Áder Jáns által jegybankelnöknek kinevezett Matolcsy Balog Ádám adóügyi helyettes államtitkár, Wiedermann Helga kabinetfőnök, valamint Nagy Róza közigazgatási államtitkár társaságában látogatott el új munkahelyére, mindhárom kísérője szintén ott kap majd új pozíciót. Matolcsy látogatása nem egészen egy órán át tartott. Az MNB-ben Sándor György, a jegybank ügyvezető igazgatója az intézmény nevében fogadta a minisztert és kísérőit.

A látogatás alkalmával Matoclsy üdvözölte ugyan a portásokat és az ott posztoló rendőröket is, de az Origo kérdéseket feltenni akaró újságírójával nem állt szóba.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.