Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Ötmilliárd eurós újabb megtakarításra kérte 2014-re minisztereit Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök pénteken. A kormány korábban évi 10 milliárd eurós megtakarítást irányzott elő mandátumának idejére. A miniszterelnök ezen felül várja el további ötmilliárd euró visszafogását a jövő évre, amely az állami kiadások ötszázalékos csökkentésének felel meg.
A tárcavezetőkhöz eljuttatott levelében a kormányfő jelezte, hogy az újabb megtakarítással lehetővé válik a költségvetési kiadások rendbetétele, miközben a gazdaság versenyképességének megerősítése érdekében meghozott intézkedések finanszírozása is garantált, a munkanélküliség csökkentésére fordított összeg megtartásával és a hátrányos helyzetűek támogatásával együtt. Ayrault megerősítette, hogy a kormány alapvető célja az államháztartási egyensúly megteremtése 2017-re, amit elsősorban a kiadások visszaszorításával képzelnek el.
Francois Hollande államfő visszautasította, hogy a kiadások visszafogása megszorítást jelentene. "A megszorítás az lenne, ha csökkentenénk a vásárlóerőt, a közszolgáltatásokat, eltörölnénk támogatásokat és gyengítenénk a gazdasági növekedést. Én pedig épp a gazdaság és a növekedés élénkítését akarom, miközben minden szükséges intézkedést megteszünk a deficit csökkentésére" - hangsúlyozta az elnök.
A kormányfő szerint a megtakarítás nem fogja érinteni a bérkiadásokat, miután a kormány elkötelezte magát a közszférában dolgozók számának stabilizálása mellett. "A megtakarítások elsősorban a minisztériumok kiadásainak ambiciózus strukturális reformjain fognak nyugodni" - írta a miniszterelnök.
Ayrault arra kérte minisztereit, hogy személyesen vállaljanak felelősséget ezekért a reformokért, és ehhez a megtakarítási javaslataikat március vége előtt nyújtsák be a gazdasági minisztériumnak, amellyel áprilisban tárgyalhatnak a részletekről. A miniszterelnök ennek alapján fogja júniusban megállapítani minden egyes minisztérium 2014-es büdzséjét, majd bemutatni a parlamentnek a jövő évi költségvetés vitájában.
Az Európai Bizottság Franciaországban a GDP 1,2 százalékos növekedését prognosztizálja jövőre, miközben Párizs a GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék alá szorítását 2013-ról 2014-re akarja halasztani.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.