Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nagy érdeklődés mellett került sor 2013. március 12-én a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), Mongólia budapesti nagykövetsége és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által szervezett magyar-mongol üzleti fórumra Budapesten - közölte az NGM.
Az NGM közleménye szerint mindkét fél kiemelte az üzleti fórum jelentőségét, amely a Magyar-Mongol Gazdasági Vegyes Bizottság ülésének előkészítését, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok bővítési lehetőségeinek beazonosítását szolgálta. Az üzleti fórumon a mongol gazdaságfejlesztési, valamint a környezetvédelmi és zöldfejlesztési minisztérium képviselői tájékoztatást adtak a mongol gazdaság kiugró teljesítményéről, a mongol kormány ambiciózus gazdaságfejlesztési terveiről és a mongol piac által kínált, még jórészt kihasználatlan befektetési és üzleti lehetőségekről, közölte a minisztérium.
A 15 fős ázsiai delegáció zömét képező mongol üzletemberek főleg a gyógyászati berendezések, az építőipari és építőanyagipari technológiák, a megújuló energetikai eljárások, az élelmiszeripar, a bányászat és a logisztika terén mutatkozó együttműködési lehetőségekről folytattak tárgyalásokat, áll az NGM közleményében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.