Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerdán terjesztett törvényjavaslatot a parlament elé a rezsicsökkentés végrehajtásáról. A törvény július 1-jén lépne hatályba.
Törvénybe foglalná a Fidesz, hogy július 1-jével tíz százalékkal kell csökkennie a víz- és a szemétszállítási díjaknak. A jogszabály a már január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőár-csökkentési kötelezettséget is rögzítené.
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerdán terjesztett törvényjavaslatot a parlament elé a rezsicsökkentés végrehajtásáról. Az indítvány a költségek mérséklése mellett előírja, hogy a szolgáltatók kötelesek tájékoztatni a fogyasztókat a díjak csökkenésének megvalósulásáról.
A fideszes javaslat szerint a szolgáltatási szerződés megszegésének minősül, ha a szolgáltatók nem teljesítik rezsicsökkentési kötelezettségüket. Ha a fogyasztóvédelmi hatóság is megállapítja a szerződésszegést, a cégeknek tízezer forint kötbért kell fizetniük az érintett lakossági fogyasztóknak a hibás számlák után.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?